A kezdetek
Szobrász, építész, grafikus. 1936 és 1941 között a budapesti Atelier-iskolában folytatott képzőművészeti tanulmányokat, ahol tanára a magyar avantgárd első radikális csoportosulása, a "Nyolcak" egykori tagja, Orbán Dezső volt. Igazi mesterének azonban Dallos Hannát tartotta, akinek műtermét 1941 és 1944 között látogatta rendszeresen. Emellett fafaragást tanult egy budapesti faszobrász műhelyben. Későbbi szobrászi működésének meghatározó technikáját, a kőfaragást munkaszolgálatosként sajátította el, a várpalotai vár műemléki helyreállítása során.


A háború után
A háború után, 1946-ban Franciaországban telepedett le, pályája ott bontakozott ki. E sikerekben és nemzetközi elismerésben bővelkedő pályafutás első fontos állomása 1953, amikor felállították első monumentális absztrakt szobrát Párizsban. Korai franciaországi periódusában a kőfaragás mellett remek szürreális assemblage-okat is készített, talált tárgyakból. Ezeket azonban 1955-ben megsemmisítette. Ebben az évben kapta első építészeti megbízását, a Fossé-i templom újjáépítésére (Claude Guislain-nel közösen), melyet további hasonló feladatok követtek: 1966-ban a Valenciennes-i karmelita kolostor temploma (szintén Claude Guislain-nel), 1969-ben Beg Mail mellett Renouvau üdülőfalu építése több francia építésszel együttműködve. E különböző projektek során kristályosodott ki a ház, mint lakható szobor koncepciója, illetőleg a vasvázra fröccsentett beton építési technológiája. Az építészeti lépték és gondolkodás iránti affinitása mutatkozott meg monumentális tájszobraiban is, melyeket előszeretettel komponált szabadtéri szoborkertekbe.


Kollektív alkotás
A táj és a plasztikai mű kapcsolata, a kollektív alkotás iránti elkötelezettség jegyében vett részt nemzetközi kőszobrászati szimpóziumokon: az ausztriai Sankt Margarethen-ben 1962-ben, illetve Magyarországon, Villányban 1971-ben. Ugyanezek a késztetések működtek az 1991-ben Pécsett, a "múzeum-utcában" megnyitott "Kőkert" című szabadtéri múzeum (jó barátjával, Várnagy Péter építésszel közösen) vagy az 1993-ban Japánban elkészült Sekigahara-i szabadtéri múzeum megalkotásakor is.


Lángfaragás
E nagyléptékű munkák előzménye az volt, hogy Székely a hatvanas évek második felében a nagy Bretagne-i gránitbányákban dolgozott, ahol többek között kifejlesztette a 3000 °C fölötti hőmérsékletű"lángfaragás" technikáját. Általa időtlen jeleknek tekintett szobrai - mint a pécsi "Kőkert"-be válogatott, korábban készült gránitkompozíciók is - e felületkezelési eljárásnak köszönhetően keltenek olyan hatást, mintha maguk is a természet hosszas munkájának produktumai lennének.


Elismerések
Az 1972-ben francia állampolgárságot elnyert Pierre Székely 1977-ben megállapította a Gránittechnika Európai Intézetét, 1978-ban pedig a Hágai Királyi Képzőművészeti Akadémia díszdoktora lett. Ugyanebben az évben "Az Utca Művészete" I. Nemzetközi Biennále nagydíját kapta meg Párizsban, ahol bebizonyosodott, hogy szobrai a "nagyvárosi táj"-nak éppoly otthonos lakói, mint a természeti környezetnek.


Japán
A nyolcvanas évektől egyre több időt töltött Japánban, ahol egyrészt a távol-keleti filozófiák, az ősi japán kultúra - ikonográfiai változásokban is megnyilvánuló - hatása, másrészt a XXI. századi nagyipari technológia lehetőségei voltak hatással művészetére. Székely így teljesítette be Pierre Suchard találó jóslatát, így lett valóban "minden idők és tájak" szobrászává.


Életfilozófia
Élete vége felé azonban már nem érte be ennyivel: minden vallások és kultúrák bölcselőjének mezét is magára öltötte, amint arról a kilencvenes években Magyarországon kiadott könyvei tanúskodnak. Világ-, mű- és énmagyarázatának módszere analóg volt a szobrokéval: talált kövek, talált formák, színes rétegek összeragasztott, teoretikus következetességgel kifejlesztett rendszer. A sorsszerűként felfogott véletlennek éppoly meghatározó szerepe volt benne, mint a szobrok létrejöttében.